"A pénz jobb, mint a szegénység, már csak anyagi szempontból is." Woody Allen

86
87
88
89
91
92
93
95
96
97
98
99
00
01
02
03
04
05
06

A 80-as években az országban monopol-ellenes hangulat uralkodott, és ez kikezdte a pénzügyi szolgáltatók (OTP, ÁB) monopóliumát is. A politikai döntéshozó még nem bízott abban, hogy a hazai piac igényli a konkurenciát, ezért úgy döntött, hogy azt szimulálni fogja. A biztosítás területén például úgy, hogy a monopol Állami Biztosítót megszünteti, és helyette két – ugyancsak állami vállalatként működő – biztosítót hoz létre, az ÁB-t és Hungáriát. (Ismét Karinthy felidézve: Almomban két biztosító voltam, és versenyeztem egymással.)
De talán a döntéshozót lepte meg legjobban a két vállalat versenybe kezdett…

A szakma 1986-ot tekinti a rendszerváltás évének. Ebben az esztendőben létrejött az állami felügyelet is, valamint a jogszabály lehetővé tette a biztosítók szabad alapítását. Ehhez azonban egymilliárd forintos alaptőke kellett! (Ez európai összehasonlításban magas összeg.)
A külföldi tőke erre azonnal reagált, a megújuló magyar piac a befektetők érdeklődésének homlokterébe került, és sorra alakultak az új biztosítók. Közben a két állami biztosító is részvénytársasággá alakult, és megkezdődött a privatizációjuk is, valamint a konszolidációjuk is.

A hazai piacon a világ legelismertebb, valamint legmegbízhatóbb pénzügyi- és biztosítási birodalmai jelentek meg befektetőként, ami garanciát jelentett a magyar biztosításügy soha nem látott ütemű fejlődésére.

A Magyarországon működő biztosítók 1990-ben alapították meg országos szakmai érdekképviseleti szervezetüket, a Magyar Biztosítók Szövetségét (Mabisz), amelynek jelenleg 35 tagja van, így gyakorlatilag lefedi az egész piacot. www.mabisz.hu

Hazánk ma az Európai Unió egyik legdinamikusabban fejlődő biztosítási piaca.


Szerző: Dr. Trunkó Barnabás

  • A legnézettebb 10





















impresszum| adatvédelmi elvek| felhasználási feltételek| oldaltérkép| súgó