"Ahol a jólét megtelepszik, onnan nehezen áll tovább." Andersen, Hans Christian

1850
1857
1880
1883
1884
1888
1889
1890
1904
1905
1906
1910
1911
1912
1913
1914

„Már a régi görögök is ismerték a biztosítást!” – hangzik az állítás, bár ebből egy szó sem igaz. A görögök remek, kar nélküli Vénusz szobrokat faragtak, ügyes falovat is építettek, sőt még egy demokrácia nevű intézménnyel is kísérleteztek, de a biztosításról fogalmuk sem volt.
A biztosítás újkori találmány. Eredete a 17. századra vezethető vissza egy Temze parti kocsmába.


Itt mérte a sört Edward mester, a kocsmáros, miközben a matrózok fogadásokat kötöttek. Például arra, hogy a londoni kikötőből kifutott háromárbócos épségben visszatér-e Indiából? Ha rossz hír érkezett, Edward mester megkongatta a pult fölötti harangot, a matrózok ittak egyet szerencsétlenül járt társaik emlékére, majd elszámolták egymással a fogadásokat.
Hanem Edward mester rájött arra, hogy a kikötőbe befutó hírek alapján olyan kincs birtokába jutott, amelynek értékére majd csak évszázadok múlva jön rá az emberiség. Ez a kincs: az információ, az adat!
Edward ugyanis az évek során ki tudta számolni, hogy a londoni dokkokból kifutó 100 hajó közül átlagban 4,7 jár szerencsétlenül. S ha már ez az adat ismert, akkor a fogadást értelmesebbé is lehet tenni: a hajótulajdonosok előre fizessék be a „téteket”, ezeket a kocsmáros egy ládában összegyűjtötte, és ha tragédia történt ebből a pénzből kártalanította a tulajdonosokat meg az áldozatok hozzátartozóit. Szóval, feltalálta a biztosítást. Fel is hagyott a sörcsapolással és beköltözött a Citybe, a kocsmából csak azt a bizonyos harangot vitte magával. A harang még ma is megtekinthető egy elegáns londoni székház aulájában.

Edward mesternek természetesen volt egy családneve is: Lloyd-nak hívták.

Talán meglepő, de biztosításszerű intézményekkel a magyar ugaron már Edward mestert megelőzően is találkozhatunk. Az első hazai céhlevél 1307-ből való. A céhek – a tagok befizetései alapján – némi pénzzel is rendelkeztek, ezeket a „társládákban” gyűjtötték, és abból segélyezték a céhbeli rászorulókat, sőt öregségükre még nyugdíjat is fizettek!
A felsőnagybányai bányatársláda - 1581-ből ránk maradt iratai szerint – a munkásoktól a céh hetente 1-1 pénzt szedett be, s ebből fizették a segélyeket. A 16. században már virulens céhmozgalom volt hazánkban, de a biztosítástörténet nem létezhet ügyfélpanaszok nélkül. A panaszok miatt 1526-ban a társláda-piac átvilágításával a keménykezű Werbőczy Istvánt bízták meg, aki megállapította, hogy a céhek „túltartalékoltak”. A soha meg nem erősített szakmai legenda szerint ezeket a pénzösszegeket Werbőczy – mai szóhasználattal élve - „lenyúlta”, bár az ügyben soha nem született jogerős bírói ítélet. Ebben talán közrejátszott az is, hogy Werbőczy akkoriban az ország főbírája volt…
A céhek után a szepességi városokban honosodott meg először az öngondoskodás eszméje: sorra alakultak a tűzpénztárak. A díjak az épület méretéhez igazodtak.
Az igazi áttörés azonban pont 200 éve történt. A napóleoni háborúk idején a magyar délvidékről vízi úton szállították a hadseregnek az ellátmányt a Tiszán, a Ferenc-csatornán és a Dunán keresztül egészen a Fekete erdőig. A kockázatok kezelésére alakult meg 1807-ben a Rév-Komáromi Hajózást Bátorságosító Társaság.
A korabeli köznyelv ugyanis „bátorságosítás”-nak nevezte a biztosítást. Ezt az ízes, archaizáló, ugyanakkor nagyon szemléletes elnevezést sajnos még a nyelvújítás sem tudta megőrizni, mert felváltotta azt a német Versicherung tükörfordítása.

Ez követően gomba-módra szaporodtak a biztosítók hazánkban. A trieszti Generali 1832-ben nyitotta meg pesti képviseletét. A szabadságharc bukása után a vezérügynökség élére a Bach-korszak börtöneiből szabadult Rottenbiller Lipótot nevezték ki, aki 1848-ban Pest főpolgármestere volt, és az egész városi tanáccsal együtt már március 15-én átállt a forradalmárok oldalára.
A Generali ügyes „káderpolitikát” jelzi, hogy például Jókai Mórt is beválasztották a cég igazgatótanácsába. A nagy mesemondó kezdetben nem konyított a szakmához, viszont később ő lett a magyar biztosításügy első, igazán eredményes PR-menedzsere.

 

A hazai biztosítástörténet igen jelentős dátuma az 1857-es esztendő is, hiszen ekkor alakult meg a legendás Első Magyar Általános Biztosító Társaság (EMABIT). Az alapítók között olyan nevek szerepelnek, mint Deák Ferenc, Apponyi György, Eötvös József, Űrményi József és Lévay Henrik. A levert forradalom után, de még a kiegyezés előtt ez a vállalatalapítás több volt, mint egy gazdaságtörténeti tény!

 

A feudalista viszonyokat lassan felszámoló Magyarország az európai biztosítási piac érdeklődésének homlokterébe került.

Sorra jöttek a nagy nevek: az Anker, a Phőnix, a Wiener Allianz, a Providentia, a Viktoria, a Fonciere, a Gresham.

De biztosítót alapított a város szélén, a leendő Nagykörút egyik elhagyatott telkén az amerikai New York Életbiztosító is. A székház földszintjén még egy kávéházat is nyitottak, hogy kicsábítsák a külvárosba a leendő ügyfeleket. A legendás New York kávéház még ma is működik…

Pezsgő pénzügyi és biztosítási piac formálódott a világvárosiasodó Budapesten, ám lenn, Szarajevóban eldördültek azok a bizonyos pisztolylövések…


írta: Dr. Trunkó Barnabás

  • A legnézettebb 10





















impresszum| adatvédelmi elvek| felhasználási feltételek| oldaltérkép| súgó